Darts nagyüzem lesz szombaton a miskolci városi sportcsarnokban.
 
 

A Miskolci Tél Kocsonya Fesztivál keretében rendezik meg szombaton 10 órától a miskolci városi sportcsarnokban a darts steel nemzeti bajnokság 5. fordulóját, majd ezután kerül sor az első Magyarország – Finnország (férfi, női) válogatott találkozóra – derült ki mindez a kedden megtartott sajtótájékoztatón. Emellett elhangzott az is, hogy a sétálóutca egyik volt szórakozóhelyén a fesztivál ideje alatt bárki kipróbálhatja a sport ezen ágát, nevezési díj befizetése nélkül. Afonyi László szervező, megyei elnök elárulta, a kocsonyafesztiválba való csatlakozással nem titkolt céljuk, hogy az emberek minél szélesebb körben megismerjék a dartsot (amely a sportvezető szerint már régen nem „kocsmasport”). Emellett bejelentette: a klub, a XXI. Század SC tervezi egy WDF-verseny (Darts Világszövetség) megrendezését is, amelynek 2010 májusában adna otthont Miskolc.

Izgalmas, szoros

Az esemény talán legnagyobb sztárja (magyar oldalon mindenképpen) a nemrégiben a londoni darts világbajnokságon is szerepelt Bezzeg Nándor lesz:
Miskolc mindig színvonalas házigazda, méltó körülmények várják a versenyzőket – emelte ki a honi klasszis. – Magyarországon a miskolci városi sportcsarnok az egyik kedvenc helyem, s nem azért, mert most ismét ott játszom majd. A bajnoki forduló esetében természetesen nem lehet más célom, mint a győzelem, a finnekkel pedig várhatóan egy izgalmas, szoros csatát fogunk vívni. Vesa Nuutinen és Jarkko Komula a két sztárjuk, őket ismerem, ám mivel a finn válogatott komoly erőt képvisel, a másik két emberük sem lehet rossz. Ez a mérkőzés 19 órakor kezdődik, amikor mi, magyarok már túl leszünk egy megméretésen, versenyritmusban várhatjuk a táblák elé „hidegen” álló ellenfelet.”
A nézők a lelátóról nézhetik a versenyt, egy-egy mérkőzést mindig színpadon, kamerával-kivetítővel játszanak.

A válogatottak

A magyar válogatott: Bezzeg Nándor, Rucska József, Tax Tibor, Hornyák István, Fekete Nóra, Kiss Viktória, Szarka Zsuzsanna, Kautzky Nóra.
A finn válogatott: Jarko Komula, Vesa Nuutinen, Jaakko Kiiski, Hannu Suominen, Sari Nikula, Tarja Salminen, Marika Juhola, Lumi Silvan.